2017.11.24. - Névadónk nyomában
2017. november 24-én az Ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola tanulói és kísérőik a 19. század sokoldalú egyénisége, a tudós püspök, történetíró, néprajzkutató, művészettörténész, műkincsgyűjtő Ipolyi Arnold nyomába eredtek, hogy megismerkedhessenek azokkal a helyszínekkel, amelyek az iskola neves névadójához valamilyen módon kötődnek. Természetesen lehetetlen bejárni mindegyiket, hisz Ipolyi tevékenysége a történelmi Magyarország több, egymástól több száz kilométerre található földrajzi helyéhez kötődik, így tanulmányi kirándulásunk céljául a közép- és nyugat-szlovákiai régió azon településeinek némelyikét választottuk, ahol e neves egyéniség megfordult, tevékenykedett. Utazásunkhoz az anyagi fedezetet egy, a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott sikeres pályázatunk biztosította.
Első megállónk Korpona városa volt, ahol Ipolyi a piarista gimnázium növendéke volt barátjával, az ipolynyéki születésű Pajor Istvánnal együtt. Az Andrej Sládkovič Múzeum történeti kiállításának megtekintése után a városhoz valamilyen módon kötődő jeles személyiségeket bemutató tárlat végén hallhattunk pár mondatot Ipolyi Arnoldról is. Természetesen felkészült és a püspök tevékenységét alaposan ismerő kísérőnk, Csáky Károly néprajzkutató, helytörténész, író s nem mellesleg iskolánk volt pedagógusa már az autóbuszban, az utazás során megismertetett bennünket minden fontos tudnivalóval, ami Ipolyit e városhoz, ill. tágabb környékéhez kötötte. S tette ezt egész utunk során, sokrétű, alapos, mindenre kiterjedő információkkal „bombázta” a diákokat és a kísérőket. A korponai megálló után következett utazásunk legtávolabbi állomása, Besztercebánya, ahol Ipolyi püspökként tevékenykedett másfél évtizedig, és tevékenysége nemcsak az egyházi életre vonatkozott, de áldásos volt a város kulturális élete, oktatása és művelődéstörténete szempontjából is. Besztercebányai idegenvezetőnk Gyurász Pál lelkiatya, iskolánk egykori diákja volt, aki e városban tevékenykedett káplánként két évig, és jó ismerője a helyi viszonyoknak, intézményeknek. Az ő vezetésével tekintettük meg a Szűz Mária mennybemenetelének tiszteletére szentelt templomot (korábban német templom) és ennek Szent Borbála-kápolnáját, ahol írásos forrásokból szerzett információink szerint Ipolyi Arnold püspök szíve nyugszik. Teste a nagyváradi székesegyház kriptájában van eltemetve, ám végrendelete alapján szívét Besztercebányán, az általa felújíttatott kápolnában, a padlózat alá kellett elhelyezni. Az ottani plébános ugyan nem tudott erről, de mi - a végrendelet szövege alapján - ha fizikailag lehet, nem is pontosan, de lélekben beazonosítottuk a helyet, ahol névadónk szíve nyugodhat. Megcsodáltuk még a kápolna szárnyas oltárának faragott képeit, amelyeket Lőcsei Pál mester készített. Kívülről néztük csak meg a Szent Kereszt (vagyis az ún. szlovák) templomot és a Szent Ferenc-székesegyházat. A város főterén, ahol már épp a fenyőfát állították, láthattuk a püspöki hivatal épületét, Ipolyi valamikori tevékenykedésének színhelyét, elsétáltunk a Szent Erzsébet-templomhoz, mely mellett az épület falán latin nyelvű emléktábla őrzi Ipolyi-Stummer Arnold emlékét, aki „leánytanodát, női kézimunka-iskolát, nevelőintézetet, kisdedóvót és gyermekkertet” létesített itt „alapjából és sajátjából”. A megyeszékhelyről hazafelé vettük utunkat, ám még egy megállónk volt, mégpedig Ipolyi születésének helyszíne, melyet sokáig sokan Ipolykeszinek véltek. Ám a püspök Disznóspusztán (ma Kmeťovce, Drženice/Derzsenye település része) született, ahol a sors - kiszámíthatatlansága, szeszélye folytán - eddigi szakavatott kísérőinken és a helyszínt ismerő, Csáky Károlyon és a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának elnökén, Balogh Gáboron kívül még a település krónikását is utunkba sodorta. Ipolyi Arnold édesanyjának, Szmrecsányi Arzéniának laktak Disznóspusztán a szülei, akiknél látogatóban volt az édesanya, majd a keresztelésre a közeli Felsőzsemberen került sor. Véletlenül szerzett kísérőnk jóvoltából, akinek zsebében épp ott volt a meglátogatni szándékozott, eléggé leromlott állagú épület kulcsa, a felnőttek bemerészkedhettek az elhanyagolt belső térbe is. A siralmas állapotok ugyan nem derítettek jókedvre bennünket, de egy újabb „élménnyel” gazdagodhattunk ezáltal.
Utazásunk során igyekeztünk minél több információval ellátni, tudással gazdagítani azokat a diákokat, akik részt vettek a tanulmányi úton. Reméljük, sok hasznos tudást szereztek, amit a konkrét tapasztalattal is kiegészítve talán jobban elraktároznak, s mindez hozzájárul majd tudásuk, műveltségük, látókörük bővüléséhez, hisz az iskola névadója személyében olyan példakép áll előttük, akinek munkássága, életműve példaértékű, a köz javára fordított tevékenysége pedig minta lehet jelen korunk embere számára is.
